Elégedett vásárlóink
  • Télen sokszor köhögök, gyakran gyötör akut megfázás. Néha már aludni sem bírtam, annyira nem kaptam levegőt. Ez a sópipa teljes felüdülést hozott számomra. Mióta rendszeresen használom, teljesen tiszták a légútjaim, jól tudok pihenni. Nagyon megérte, páromnak is fogok rendelni belőle.

    Szatócs Istvánné – Esztergom

  • Gyakran volt eldugulva az orrom, azonban olvastam, hogy a legtöbb orrspray-t hosszú ideig nem javasolt használni. Szerencsére rátaláltam erre a sópipára, azóta lényegesen könnyebben veszem a levegőt. Biztonságosan, egyszerűen tudom használni, nincs mellékhatása, mint más készítményeknek.

    Haraszti Zsolt – Kunszentmárton

  • Régóta szenvedek hörghuruttól, nagyon sok mindent kipróbáltam már, de nem igazán segítettek. Ismerősöm tanácsára próbáltam ki ezt az új sópipát. Eleinte szkeptikus voltam, de már első pár nap után éreztem a nagyszerű hatást. Sokat javult a légzésem, aminek nagyon örülök.

    Kálmán Tímea – Budapest

  • 1 hónapja használom, kb. 2-3 nap elteltével kezdtem el javulást tapasztalni. Azóta a tüdőm megtisztult, sokkal könnyebben veszem a levegőt. Örülök, hogy ilyen kisméretű, így a táskámban jól elfér. Séta, munka közben is használom, a közérzetem is jobb tőle.

    Dunai Ferenc – Kalocsa

  • Imádom a wellness fürdőket, gyakorta látogatom a sóbarlangokat is, amikor lehetőség van rá. Ezzel a sópipával az otthonomba hozták ezt az élményt. Már legelőször is éreztem, mennyire kellemes vele lélegezni, mostanra megszűnt a makacs orrfolyásom is.

    Bognár Ildikó – Szeged

  • Páromnak, gyermekemnek is vásároltam a sópipából, így az egész család élvezheti a sóterápia hatását. Fiam is nagyon megszerette, nagyban csökkentette allergiáját. Remek minőségű a termék, minden rendben ment a szállításkor, gyorsan megkaptam.

    Nagy Patrik – Debrecen